Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene,  aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.  Mert amilyen bőséggel részünk van a Krisztus szenvedéseiben, Krisztus által olyan bőséges a mi vigasztalásunk is.  Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk.  A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is.  Mert nem akarjuk, testvéreim, hogy ne tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra azért, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem az Istenben, aki feltámasztja a halottakat;  aki ekkora halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít,  mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a reánk áradt kegyelemért sokan sokféleképpen mondjanak értünk hálaadást.

2Kor 1,3-11.

AZ ÖSVÉNYEN MARADVA

Áldott az Isten, ... minden vigasztalásnak Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket. (2Kor 1,3-4)

Lélegzetelállító volt a kilátás a hegytetőről. Egy kis tábla azonban megragadta figyelmemet: "Maradjon az ösvényen, a hegytetőn nagyon törékeny az élet!" Lehajoltam, hogy jobban szemügyre vegyem a lábaimnál lévő növényzetet. A táblának teljesen igaza volt. Alig volt élet odafönt, a legtöbb kis növény barnás színű és csenevész volt. Szembeszökő ellentéte a gazdag, buja növényzetű völgynek, melyen a hegytetőre igyekezve áthaladtam. 

Később újra eszembe jutott ez a gondolat. Hiszen a megállapítás nemcsak a hegytető növényzetére vonatkozik! Ez érvényes az emberi szívre is. Törekszünk a lelki magaslatok elérésére, de tartósan ott maradnunk nem lehet. Napjaink nagy része az élet völgyében telik. De éppen ott növekszünk leginkább. Krisztus szavára támaszkodva és ígéreteire építve vigasztalást nyerünk küzdelmeink idején. Így lehetünk a reménység és bátorítás forrásai azok számára, akik hozzánk hasonló megtapasztaláson mennek keresztül.

Imádság: : Könyörülő Istenünk, köszönjük csodálatos tanításodat az életünk nehéz útjain. Ámen.

Isten életünk mélységeiben erősíti hitünket, hogy átsegíthessünk másokat is a nehézségeken. 

Karen Nadeau (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK A REMÉNYRE ÉS BÁTORÍTÁSRA VÁRÓKÉRT!