Lót menekülése

 

(műsor)

 

 

 

(I. Mózes 18: 16-19.)

 

 

 

Kar:

 

Sodomában esznek-isznak,

 

Férjhez mennek, házasodnak,

 

Adnak-vesznek, építkeznek;

 

Öltözködnek, szépítkeznek.

 

Gazdag élet, színes élet,

 

De az ember, jaj, mivé lett!

 

Míg testének mindent megad,

 

Lelke szegény, koldus marad.

 

Kiáltásuk égig hatott,

 

Imádságuk elhallgatott.

 

Míg költenek testre-kényre,

 

Rá se néznek a szegényre.

 

 

 

Lót:

 

Nagy a város, lakója sok,

 

De én mégis magam vagyok.

 

Mert szívemnek leghőbb vágya:

 

Figyelni az Úr szavára!

 

Fáj a szívem, mikor látom,

 

Hogy utamat magam járom.

 

Az Igére mit sem adva

 

Sokan futnak kárhozatra.

 

 

 

Kar:

 

Ábrahám is tudja, látja,

 

Mint gyötrődik a barátja.

 

Míg félve néz Sodomára,

 

Ezt hirdeti angyal szája:

 

 

 

Angyalok:

 

Elpusztul a város.

 

Végrehajtjuk már most

 

Az Úr ítéletét, melyet

 

Bűneiért méltán megérdemel.

 

Senki nem futhat el.

 

 

 

Ábrahám:

 

De Uram, ha lehet, hallgass

 

Meg engemet. Romlott ez a

 

Város, tudja föld is, ég is,

 

Ítélet tüzétől kíméld meg

 

Őt mégis! Hátha, hátha

 

Lenne ötven igaz benne.

 

Elveszne az igaz

 

A gonosszal egybe?

 

 

 

 

 

Angyalok:

 

Ha lesz negyven igaz,

 

Nem jő az ítélet.

 

 

 

Ábrahám:

 

Köszönöm, jó Uram,

 

Tovább kérlek Téged!

 

Hogyha negyvennek

 

Mégis híja lenne,

 

Ha csak harminc, vagy húsz

 

Igaz élne benne,

 

S ha egész kevesen,

 

Csak tizen lennének…

 

A tíz igazért is

 

Kegyelmezzél, kérlek!

 

 

 

Angyalok:

 

Meghallgattalak téged.

 

Legyen, amint kérted!

 

Ha tíz igaz lesz ott,

 

Nem jő az ítélet.

 

 

 

Kar:

 

Sodomában esznek-isznak,

 

Férjhez mennek, házasodnak.

 

Alig van egy jó barátjuk,

 

Annál több a cimborájuk.

 

Testi élvre lesnek, vágynak,

 

Egy idegent, ha meglátnak,

 

Hamis szóval csalogatják,

 

Megetetik, megitatják.

 

Kis kalandok, nagy bűnökkel,

 

Ez az újság minden reggel.

 

 

 

Ezért futnak minden éjen,

 

Palotákban és útszélen.

 

Most is látták, megfigyelték,

 

Hogyan tér be a két vendég

 

Ábrahámtól Sodomába,

 

Istenfélő Lót házába.

 

Futott a hír szerte-széjjel:

 

Jót mulatunk még az éjjel!

 

Meghívjuk a két vendéget,

 

Ha nem jönnek, visszük őket!

 

Aki belép Sodomába,

 

Legyen a nép cimborája.

 

Ki velünk tart, azt szeretjük,

 

Ki ellenáll, kikergetjük!

 

 

 

Angyalok:

 

Békesség az egész háznak!

 

 

 

Lót:

 

Dicsőség az ég Urának!

 

 

 

Angyalok:

 

Égi hírünk van hozzátok!

 

 

 

Lót:

 

Ó mondjátok, csak mondjátok!

 

 

 

Nép:

 

Hagyjátok abba! Apraja-nagyja

 

Itt van a népnek. Üzenjük néktek:

 

Még mi az éjjel a két vendéggel

 

Mulatni fogunk, nem alkudozunk!

 

 

 

 

 

Lót:

 

Barátaim, emberek!

 

Kíméljetek engemet,

 

S kíméljétek azokat,

 

Akik födelem alatt

 

Megpihenni akarnak.

 

Ők senkit sem zavarnak.

 

Menjetek most haza szépen,

 

Hadd pihenjen két vendégem!

 

 

 

Nép:

 

Nem megyünk, nem megyünk!

 

Két vendéged jön velünk!

 

Hisz te nem is itt születtél,

 

Jött-mentként idekerültél,

 

S te akarsz itt törvényt szabni?

 

Szenteskedve kimaradni

 

Mindabból, mi kedves nekünk?

 

Így gátolod az életünk?

 

Így tovább ez nem mehet,

 

Ragadjuk meg, emberek!

 

 

 

Angyalok:

 

Így tovább ez nem mehet!

 

Közbelépünk, emberek!

 

Lót bejön, s ti kinn maradtok!

 

És hiába lázadoztok!

 

Ő megmarad, ti elvesztek,

 

Tűznek martaléka lesztek.

 

Sőt, most mindjárt vakok lesztek!

 

 

 

Nép:

 

Mi történt velünk? Sötét a szemünk!

 

Két idegentől megszégyenülünk?

 

Mégis az ajtót tovább keressük,

 

A két vendéget el ne eresszük!

 

 

 

Kar:

 

Sötét ez a kép, ott kinn zúg a nép,

 

S míg perelnek, ajtót vernek,

 

Öklöt ráznak, átkot nyelnek,

 

Elhangzik a szó:

 

Fel nem bontható.

 

 

 

Angyalok:

 

Lejárt az idő, ütött az óra!

 

Lót és családja, figyelj a szóra:

 

Mind, ami tiéd, vidd ki magaddal,

 

Ébreszd családod férfi-szavaddal.

 

Lejárt az idő, ütött az óra.

 

Lót és családja, indulj a szóra!

 

 

 

Lót:

 

Feleségem, két leányom,

 

És ti vőim, én úgy látom:

 

Ez a beszéd Isten szava!

 

Hazudott-e Ő valaha?

 

Nincs idő a töprengésre,

 

Hallgassatok az intésre!

 

 

 

Lót felesége:

 

Elveszne a város, benne annyi ember?

 

Azt mondta az Isten, teljes kegyelemmel?

 

Arra a kis bűnre mért ily nagy ítélet?

 

Nem értem, de ha mégy, hát követlek téged.

 

 

 

Lót vői:

 

Isteni ítélet? Nem lesz abból semmi!

 

Nem kell az ilyesmit oly komolyan venni.

 

Hisz égi háborút láttunk már egy párat,

 

Megvadult viharok szaggatták a fákat,

 

Megvadult villámok cikáztak az égen,

 

Halálfélelem ült emberek szemében.

 

De elmúlt a vihar, mindent újra kezdtünk.

 

Rongált tetők helyett újat építettünk.

 

Halálos félelmet hamar felejtettük.

 

Mi e dolgot most is csak tréfának vesszük,

 

Kényelmes házunkból lábunk ki sem tesszük!

 

 

 

Lót lányai:

 

Megdöbbentő e hír. Remegünk és félünk.

 

Társainkra nézzünk, kik kedvesek nékünk?

 

Atyánkra hallgassunk, ki az Urat féli?

 

Minden gondolatát az Igéhez méri?

 

Menni kéne talán, hallgatni a szóra…

 

Gyorsan, míg le nem jár az utolsó óra!

 

De mit csináljunk? Mit vigyünk magunkkal?

 

Búcsúszót se váltsunk jó szomszédainkkal?

 

Ruhánk, ékszereink drágák és kedvesek.

 

Kertünk virágai szépek, kellemesek.

 

Mindent megtagadni? Mindent idehagyni?

 

Megmenekülten is egyedül maradni?

 

Legalább néhányan indulnának vélünk!

 

Oly nehéz dönteni! Időt, időt kérünk!

 

 

 

 

 

Angyalok:

 

Félre minden töprengéssel,

 

Búcsúzással, készüléssel!

 

Míg búcsúztok, az ítélet

 

Elborítja a vidéket!

 

Indulunk, elmegyünk,

 

Lót családja jön velünk!

 

 

 

Lót vői:

 

Higgyetek és fussatok!

 

Mosolygunk majd rajtatok.

 

Merthogy visszajöttök,

 

S tovább megy az élet,

 

Azt biztosra vesszük,

 

Mert nem lesz ítélet!

 

 

 

Angyalok:

 

Fussatok a hegyre! Hátra ne nézzetek!

 

Múltból, Sodomából mindent felejtsetek!

 

 

 

Lót:

 

Messze a hegy, magas nagyon.

 

Kidűlnénk a nehéz úton.

 

Az ítélet utolérhet,

 

Kívánságom add meg, kérlek:

 

Itt egy város, oda megyünk,

 

S tovább, ha majd megpihenünk.

 

 

 

Angyalok:

 

Tekintünk rád e dologban.

 

Telepedj le a városban.

 

De igyekezz, ne nézz hátra,

 

Ne is gondolj Sodomára!

 

 

 

Kar:

 

Int az Úr, itt a vég.

 

Villámokat ont az ég.

 

Perzseli az egész várost,

 

Sikoltó nép futna már most.

 

Ó, de hogyan? Ó, de merre?

 

Tűzeső száll az emberre.

 

Égeti, rémíti,

 

Föld porába kergeti.

 

Összeesnek, szénné égnek,

 

Többé gúnnyal nem beszélnek

 

Istenről, emberről, halálról, életről.

 

Sátorokat, palotákat,

 

Gyümölcsökkel terhes fákat,

 

Szőlővesszők szálait,

 

Kövér nyájak százait

 

Pusztító tűz égeti,

 

Megrendült föld elnyeli.

 

Füstjétől az ég sötét.

 

Környékbeli nép szívét

 

Ijedelem szorongatja,

 

Kíváncsiság csalogatja:

 

Mi érhette Sodomát,

 

Gazdag jólét városát?

 

 

 

Lót felesége:

 

Kíváncsi vagyok,

 

Hátrafordulok.

 

Látni akarom házam,

 

Udvarom, városom tüzét,

 

Nagy ítéletét.

 

Kíváncsi vagyok,

 

Hátrafordulok.

 

 

 

Kar:

 

Most hátranéz, és ott marad,

 

Kővé mered, földhöz ragad.

 

S amint az évek szállanak,

 

És kél a Nap, és száll a Nap,

 

Ő ott időz, mint holt tömeg,

 

A visszavágyás ölte meg.

 

És arra int: Kit hív az Úr,

 

Menjen előre józanul!

 

 

 

Angyalok:

 

Kit megtérésre hív az Úr,

 

Menjen előre józanul!

 

 

 

Kar:

 

Sodomában ettek, ittak,

 

Férjhez mentek, házasodtak,

 

Adtak, vettek, építkeztek,

 

Öltözködtek, szépítkeztek.

 

Színes élet, gazdag élet,

 

S a nagyváros semmivé lett.

 

Nem maradt, csak három ember,

 

Aki élt a kegyelemmel.

 

 

 

S míg körülötted esznek, isznak,

 

Férjhez mennek, házasodnak,

 

Megváltónkra mit sem adva,

 

Sokan futnak kárhozatra.

 

Halld a hívást! Fuss a hegyre!

 

Tekints hittel a keresztre!

 

Maradj Urad közelében,

 

Bűntől megmos drága vére!

 

Közbenjáró imádsága

 

Bevisz örök országába.

 

 

 

Mindnyájan:

 

Lejár a világ élete,

 

Nem késik el ítélete!

 

De boldog lesz minden ember,

 

Aki élt a kegyelemmel!

 

 ÁMEN