Milyen nagy alkotásaidnak száma, URam! Valamennyit bölcsen alkottad, tele van a föld teremtményeiddel. 

 Ott van a nagy és széles tenger! Számtalan lény nyüzsög benne: kisebb és nagyobb állatok. 

 Ott járnak a hajók, és a cethal, amelyet azért formáltál, hogy játszadozzál vele. 

 Mindezek arra várnak, hogy idejében adj nekik eledelt. 

 Ha adsz nekik, szedegetnek, ha bőkezű vagy, jóllaknak javaiddal. 

 Ha elrejted orcádat, megrémülnek, ha elveszed lelküket, kimúlnak, és ismét porrá lesznek. 

 Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföld felszínét. 

 Dicsőség legyen az ÚRnak örökké! Örüljön alkotásainak az ÚR! 

 Tekintetétől reszket a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek. 

 Éneklek az ÚRnak, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, amíg csak leszek.

Zsolt 104,24-33.

ISTEN GONDOSKODIK!

Adjatok hálát az urak Urának... ő ad eledelt minden élőlénynek. (Zsolt 136,3.25)

Nemrégiben egy barátommal beszélgettem, aki elmesélte, amit az ablakából látott. Egy heves hóvihar után, amely mindent beborított fehérrel, egy hóbuckából kikandikált egy kiszáradt gazcsomó, s egy kismadár szökdécselt körülötte. Egyszer csak megállt a madárka, hátat fordított a gaznak, s megveregette a farkával, míg néhány mag kihullott a hóra. Akkor megfordult, s elkezdte enni a magokat. Mindketten csodáltuk ennek a kis teremtménynek a mutatványát. 

Ki ad enni a madárnak még egy hóvihar után is? Tudtam, hogy ez nem más, mint az én teremtőm, aki, a zsoltáríró szavaival élve, eledelt ad minden élőlénynek. Ez csupán egy a sok igazságból, mely Isten szeretetét bizonyítja. 

Ennek a kis madárnak a képe eszembe juttatja, hogy Isten az én gondviselőm is. Ő adja az élethez szükséges levegőt, erőt a gondolkodáshoz, a munkához, a dolgok intézéséhez. Látom, Isten hogyan elégíti ki a szükségleteimet, és csodálom állhatatos szeretetét.

Imádság: : Istenünk, gondviselőnk, segíts, hogy mindig eszünkbe jusson: erőnk és létünk forrása te vagy. Ámen.

Isten szeretetének a jelei vesznek körül minket a teremtett világban.