És amikor asztalhoz telepedett velük Jézus, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta.  Erre megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük.  

Ekkor így szóltak egymásnak: "Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?" Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket.  

Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak.  Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről. 

 Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: "Békesség nektek!"  Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak.  Ő azonban így szólt hozzájuk: "Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben?  Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van."

 És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezét és a lábát.  Mikor pedig még mindig nem mertek hinni örömükben, és csak csodálkoztak, megkérdezte tőlük: "Van-e itt valami ennivalótok?"

 Erre adtak neki egy darab sült halat.  Elvette és szemük láttára megette.  ajd így szólt hozzájuk: "Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam a Mózes törvényében, a próféták könyvében és a zsoltárokban."

 Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat,  és így szólt nekik: "Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül,  és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve.

 Ti vagytok erre a tanúk. 49 És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel." 

 Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket.

 És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Ekkor leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe;  mindig a templomban voltak, és áldották Istent.

Lk 24,30-52.

ISTEN GYERMEKEINEK VIGASZA

Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat? (Lk 24,32)

Besétáltam egy áruházba decemberben. Mindenhol karácsonyi díszek csillogtak, és karácsonyi zene szólt. Ahogy néztem a sok embert, az jutott eszembe, hogy örömünnep kéne, hogy legyen a karácsony, én azonban tele voltam aggodalommal. 

Ez évben sok minden történt az életemben. Szerettem volna örömmel ünnepelni, de egyik kihívás jött a másik után. Félelemmel néztem egy bizonytalannak tűnő jövő elé, mint a két tanítvány, akik Emmaus felé tartva megbeszélték, mi történt az előző három napon. Aztán valaki csatlakozott hozzájuk. 

Kétségbeesetten mesélték el, mennyire remélték, hogy Jézus lesz Izrael megmentője, és hogy a keresztre feszítés mennyire bizonytalanná tette a jövőt számukra. De ismét reménnyel futottak vissza Jeruzsálembe a többi tanítványhoz, mikor Jézus felfedte magát előttük. 

A lehangolt tanítványokhoz hasonlóan én is erőt nyertem, amikor szeretteimmel ismét találkoztam. Minden félelmem és aggodalmam szertefoszlott az örömtől, hogy velük lehetek. Ez arra emlékeztetett, hogy Isten mindig jelen van, hogy vigaszt adjon, amikor lelki testvéreink társaságában vagyunk. Soha nem vagyunk egyedül, bármilyen félelmetesnek is tűnjenek a körülményeink.

Imádság: : Istenünk, köszönjük a nyugalmat, amivel megajándékozol, ha félünk vagy aggódunk a holnap miatt. Ámen.

Minden kihívásban Isten szerető szándéka van. 

Philip Polo (Nairobi, Kenya)