Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.  Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.  A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel,  hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára.

 Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.  

De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.

 Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie?  Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk.  Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön.

Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.  

Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért.

 Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.

Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között.

Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. 

 Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?

Róm 8,18-31.

KEGYELEMRE HAGYATKOZVA

Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek teljesen, akik ellened harcolnak. (Ézs 41,12)

"Miért történik ez újra? Azt hittem, már legyűrtük! Mit tettünk rosszul? Ez olyan méltánytalan!" - mondta a feleségem. A könnyeim összefolytak az övével, amikor az onkológus megmondta, hogy a rákbetegség kiújult. Azt gondoltuk, hogy két évvel ezelőtt sikerült meggyógyulni, de most ismét kemoterápia előtt álltunk. 

Első harcainkban a hitünk, és mindenekelőtt a Szentírás olvasása nyújtott vigasztalást. A mai Ézsaiás könyvéből való szakasz különösen vigasztaló volt akkor, bár kezdetben a hír az igeverssel ellentétesnek tűnt. Az új diagnózis több volt, mint "megsemmisült ellenség", ez műthetetlen rák volt. 

Az ige emlékeztet, hogy ez a betegség nem az Isten büntetése, vagy ígéretének megszegése; ugyanannak a küzdelemnek a másik része áll előttünk. Isten velünk volt, és nekünk bizony szükségünk volt rá. Újra a kegyelmére bíztam magam. 

Sokak imádsága által a Szentlélek félelmünk és kétségeink helyett békességet és bizonyosságot adott. Isten ígérete igaznak bizonyul majd, nem a mi időszámításunk, hanem az ő menetrendje szerint. Nekünk csak szeretnünk kell őt és bízni benne.

Imádság: : Istenünk, adj türelmet, erősítsd hitünket és újítsd meg reménységünket, amikor az élet nehézzé válik. Ámen.

Az imádság félelmeinket és kételyeinket belső békességgé és bizonyossággá változtathatja. 

Ken Franklin (Michigan, USA)