Jézus így válaszolt: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.

(János 14:6)

Nem volt jó a hangulatom. 

A fejemet a hálószobánk falának támasztottam, becsuktam a szemem, és így suttogtam: „Képtelenség!" 

2003 késő nyarán a világom összeomlóban volt egy Istentől jövő kérés miatt: „Fogadj örökbe két tini fiút a háború gyötörte Libériából!” 

Számos okot tudtam felsorolni, annak alátámasztására, hogy az örökbefogadás miért nem volt egy jó ötlet. S ezek őszinte, érthető, sziklaszilárd alapokon álló logikus érvek voltak: 

Misszionáriusok sokkal inkább alkalmasak az ilyen jellegű feladatra, gondoltam. Misszionáriusok felnőtt gyerekekkel felkészültebbek lennének, mint én. Sokkal türelmesebb és kedvesebb emberekre kellene ilyen feladatot bízni, érveltem tovább. Én egyébként is egy szétszórt asszony vagyok, aki először azt gondolta, hogy Libéria valahol Dél Amerikában van… 

Anyaként sokszor úgy éreztem, - már a saját három gyermekkel is-, hogy időnként összecsapnak a fejem felett a hullámok. Egyszerűen képtelenség, hogy én még plusz két gyermek nevelését felvállaljam, gyötrődtem tovább magamban. Egy magamfajta anya, akihez hasonlóan kevesen fizettek akkora összegű késedelmi díjat a könyvtárban, mint én, képtelen vagyok ellátni az örökbefogadás feladatát. 

Egyszerűen képtelen vagyok rá, szajkóztam magamban. 

De legbelül tudtam, hogy Isten engem hívott el erre a szolgálatra. 

A megkeresés személyesen nekem szólt, tudtam jól. 

Akárhányszor is ismételgettem el magamban, hogy képtelenség az, amire Isten hív engem, egy belső késztetés nem hagyott nyugton. Minden porcikám tiltakozott, mégsem volt békességem mindaddig, míg fel nem álltam, és az egész családi életünket meghatározó, megváltoztató döntést meg nem hoztam: „Igen, vállalom!” – rebegtem csendesen, végül. 

És őszintén mondhatom, ezután valódi, tiszta örömteli pillanatokat élhettem át, tudva azt, hogy hűségesen követtem Isten kérését. 

De a döntés után, életemnek voltak kevésbé örömteli pillanatai is, ilyenkor káoszt, zűrzavart és iszonyatosan nehéz helyzeteket éltem meg. Volt, hogy sírtam, és küzdve igyekeztem szeretni az öt gyermekemet, és aggódva kutattam, vajon jól hallottam-e Isten szavát, amikor megkeresett engem? 

És persze, az örökbefogadás után is volt, amikor csak azt tudtam suttogni: „Mindez képtelenség!” 

Képtelenségnek tűnt az orvosi diagnózis, amivel az egyik fiam szembesült, és amit kezelni kellett. Képtelenségnek tűnt, hogy tini fiaimat két év alatt sikerülni fog egy óvodás értelmi szintjéről felzárkóztatni, és felkészíteni a középiskolára. Képtelenségnek tűnt, hogy elegendő türelmem lesz majd arra, hogy ebben a két évben én foglalkozzam velük otthon, magántanulóként. 

Minden egyes alkalommal, azonban, amikor úgy éreztem, hogy mindez képtelenség, arra gondoltam, hogy Isten képessé tud tenni rá, mert Ő maga az út… (János 14:6) 

János úgy fogalmaz, hogy Jézus maga az út, amely a megváltásunkhoz elvezet. Rajta keresztül részesülhetünk Isten Szent Lelkében (Efézusi levél 2:18), aki türelemmel, vezetéssel és békességgel ruház fel bennünket. És ezekre a tulajdonságokra kétségbeejtően szükségem volt a küzdelmeimben. 

Igen, Jézus volt az egyedüli követendő példa. Ő volt az, aki végigvezetett a mindennapok nehézségein. Ő mindig ott volt mellettem, hozzá mindig fordulhattam kétségbeesett imában. Ő tanácsokkal látott el. És Ő volt az, Aki a Bibliában lévő ígéreteivel újra és újra megerősített engem. 

Ézsaiás könyvének 58. fejezetének a 10-11. versei is egyike voltak ezen ígéreteknek: „ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. Az ÚR vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz.” 

Én magam lehetek az, akinek a sötétben felragyog a világossága. Élettel duzzadó lehetek, mint egy jól öntözött kert. Megújító frissességet továbbíthatok, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz…. Mindez nekem szól? Képtelenség, hiszen én nem vagyok egy jól felkészült személy, aki így tudná Istent képviselni... Nekem szól, aki a ruhás szekrénybe is képes vagyok elvonulni, hogy sírhassak? Mindezek ellenére, tudtam, hogyha hagyom, hogy Isten legyen az én utam, és engedelmesen követem Őt mindabban, amire kér, akkor a fenti ígéretek számomra is valósággá válnak. 

De nem csak nekem, hanem számodra is megragadhatóak lehetnek ezek az ígéretek. 

Lehet, ha a saját életkörülményedre nézel, és emberi okoskodással és okfejtéssel vizsgálod azt, akkor úgy gondolod, hogy képtelenség az, amiben vagy. Azonban, ha engeded, hogy Jézus igazsága és ígéretei megtöltsenek téged, akkor a képtelenségben utat fogsz találni. Meg fogod találni a megfelelő irányt, mert ez lesz az egyedüli biztos út, mert ez Isten útja lesz. 

Uram, köszönöm, hogy emlékeztetsz arra, hogy Te vagy az egyedüli igaz út. Segíts meglátnom ezt a mindennapok taposómalmában, amikor úgy érzem, hogy elviselhetetlenül nehéz élethelyzetben vagyok. A te segítséged nélkül nem tudok „igent” mondani a hívásodra az életem egyes eseményeiben. Jézus nevében fordulok Hozzád, Uram. Ámen 

(Forrás: Lysa TerKeurst, There’s No Way, Proverbs31 Ministries,