Azután így folytatta Jézus: "Egy embernek volt két fia.  A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont.  Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott.  Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. 15 Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni.  Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki."  "Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok!  Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.  Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy.  És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.  A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek.  Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára!  Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk,  mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek."

Lk 15,11-24.

MEDDIG?

Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy... képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység. (Ef 3,16.18)

Sokan szeretjük a Bibliában a tékozló fiú történetét, mert mindannyian azonosulni tudunk vele. Mivel mindenkinek szüksége van megbocsátásra, ez valóban mindenki története. Jézus nem nevezi meg, melyik volt az a távoli ország, ahol a fiatalabb fiú eltékozolta az örökségét. És az is bizonytalan, mennyi idő kellett ahhoz, hogy észhez térjen. A saját tapasztalatunkból kiegészíthetjük, hogy mennyi ideig kísértettek bennünket a világ anyagi javai, mennyi ideig voltunk távol Istentől és irántunk való örök szeretetétől. 

Bármekkora a távolság Istentől elszakítva, túl nagynak mondható. Minden idő, amit Isten szeretetétől távol töltünk, túl hosszú. De nincs akkora távolság és oly hosszú idő, amin túl Isten ne találna meg bennünket. Ahogy a türelmes apa pásztázza az utat fiát várva, úgy vár bennünket is Isten minden téren és időn túl. Teremtőnk sosem adja fel a reményt. Krisztus testesíti meg azt a messzire érő szeretetet, amely hív bennünket, bárhol is legyünk, s amely bűnbánatra indítja a szívünket, hogy elfogadjuk az igazi örökséget, amely Atyánk karjában vár ránk.

Imádság: : Mennyei Atyánk, hadd legyünk terved részesei azáltal, hogy a bátorítás, a hit és a bizonyságtétel szavait közvetítjük az elveszett világnak. Ámen.

Még mielőtt hazaindulnánk, Isten kitárt karokkal vár. 

William R. Kirklin (Indiana, USA)