Jézus tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan futamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve,  és beszélgettek egymással mindarról, ami történt.  Miközben beszélgettek, és vitatkoztak egymással, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük.  Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt.  Ő pedig így szólt hozzájuk: "Miről beszélgettek egymással útközben?" Erre szomorúan megálltak.  Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: "Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod mi történt ott ezekben a napokban?"  "Mi történt?" - kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: "Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt;  hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg.  Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek.  Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál,  de nem találták ott a testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él.  El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták."  Akkor ő így szólt hozzájuk: "Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták!  Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?"  És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.  Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni.  De azok unszolták és kérték: "Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!" Bement hát, hogy velük maradjon. És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta.  Erre megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük.  Ekkor így szóltak egymásnak: "Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?"  Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket.

Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak.  rre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.

Lk 24,13-35.

MELLETTÜNK VAN

Ekkor így szóltak egymásnak: "Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?" (Lk 24,32)

Egy hosszú nap végén, a magunk elé tűzött munkát elvégezve fiatal unokaöcsémmel, hazafelé tartottunk. Ő egyszer csak az utcai forgatagban felfedezte az egyik iskolatársát. Megtorpant, és üdvözölték egymást. Azután hirtelen ráeszmélt, hogy elveszített a szeme elől, és hirtelen egy nagyot kiáltott: "César"! 

- Hahó! Itt vagyok, nyugi! - szóltam máris nyugtatólag. 

Ahogyan az unokaöcsém a tömegben, úgy mi is gyakran elvétjük az utunkat. Ha valami elvonja a figyelmünket, kellemetlen helyzetbe kerülhetünk. Ha csak a körülményekre figyelünk, talán észre sem vesszük, hogy Isten ott van mellettünk. Ő mindig kész biztosítani bennünket: "Itt vagyok. Semmi baj!"

Imádság: : Szerető Istenünk, segíts minden napon rád tekinteni, és félretenni azokat a dolgokat, amik elvonják rólad a figyelmünket. Emlékeztess minket arra, hogy te mindig közel vagy. Ámen.

Isten ma ezt üzeni: "Itt vagyok melletted, légy egészen nyugodt!" 

César A. Matos (Barahona, Dominikai Köztársaság)

IMÁDKOZZUNK AZ ELTŰNT GYERMEKEKÉRT ÉS A CSALÁDJAIKÉRT!