2019. október 13. – Évközi 28. vasárnap
Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak, és hangosan így kiáltottak: Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk! Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: Menjetek, és mutassátok meg magatokat a papoknak! Útközben megtisztultak.
Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen? Aztán hozzá fordult: Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.
Lk 17,11-19
Elmélkedés:
Szívből jövő hála
A mai evangéliumi történet kapcsán elgondolkodunk a hálán és a hálátlanságon. Mindkettőt megtapasztaltuk már, azaz biztosan voltunk már olyan helyzetben, amikor valaki őszintén fejezte ki köszönetét és háláját valamilyen korábbi jótettünkért vagy segítségünkért. És olyan helyzetben is voltunk már, mikor a hála elmaradt és ez bizony sebet ütött rajtunk. Hála és hálátlanság. Mindkettőt tanúsítottuk már, azaz kifejeztük hálánkat valakinek, aki segítségünkre volt, és kár volna tagadni, hogy olykor bizony elmulasztottuk vagy elfelejtettük a köszönetnyilvánítást, elmaradt részünkről a hála.
A hála nem fizetőeszköz. Nem fizethetjük ki a reggeli kiflinket a boltban hálálkodó szavakkal, és mást sem kapunk hálánkért az üzletekben. Aminek pénzbeli ára van, azt pénzzel kell megfizetni. A kisebb dolgokért és szolgáltatásokért kevesebbet kell fizetnünk, az értékesebb dolgokért többet. A legtöbbet pedig a saját hálátlanságunkért kell fizetnünk, de erre csak sok év múltán döbbenünk rá, ha egyáltalán rádöbbenünk. És ott vannak még a számunkra megfizethetetlen dolgok, amelyeket mégis megkapunk, teljesen ingyen, értük hálával érdemes „fizetni.” A hála nem fizetőeszköz, és ami fizetőeszköz, az nem hála. Ilyen értelemben a „hálapénz” szó önmagában értelmetlen. Talán jó volna, ha akik adják és akik elfogadják, kitalálnának helyette valami más kifejezést, de ezzel nem kívánom minősíteni egyik fél cselekedetét sem.
Nem elég fejben tudni és értelemmel belátni, hogy jó hálásnak lenni, érdemes hálásnak lenni, mindenért köszönetet kell mondani, hanem a szívünkben kell megszületnie a hála érzésének. Ha a szívünkben nem érzünk hálát, de értelmünk azt parancsolja, hogy bizonyos helyzetekben ki kell fejeznünk hálánkat, akkor abban nem sok köszönet lesz. Magyarul: lehet színlelni a hálát, de abból sem én nem épülök, sem a másik személy. A szívbéli hála a létezés, a megajándékozottság öröméből fakad. Kaptam valamit, amit nem érdemlek meg és amire nem vagyok méltó. Mégis megkaptam, mert a másik személy, Isten vagy ember, ki akarta felém mutatni a jóságát. Ingyen kaptam valamit, ami megfizethetetlen számomra. Szépen átgondolt szavakkal és illedelmes módon köszönetet tudok mondani, de ez még nem hála. A hála ott kezdődik, amikor dadogva keresem a szavakat, de bármit is mondok és bármit is teszek viszonzásként, mindent kevésnek érzek.
Nem elegendő az emberektől kapott nagy és értékes ajándékokért és az Istentől kapott csodálatos kegyelmi ajándékokért hálánkat kifejeznünk, hanem a legkisebb dolgokért is hálásnak kell lennünk. Ezeket sajnos sokszor észre sem vesszük, ezért marad el a hálánk. A hála útján nem a nagyobb dolgoktól haladunk a kisebbek felé, hanem éppen fordítva. A legkisebb dolgokat is észre kell vennünk, és ezekért kell először kifejeznünk hálánkat. Ezeket sokszor természetesnek tartjuk, ezek járnak nekünk, ezek hozzátartoznak mindennapi életünkhöz, ezeket már megszoktuk, és sajnos természetesen el is felejtünk értük hálát adni.
Tíz meggyógyult emberről olvasunk az evangéliumban. Kilenc hálátlan, egy hálás. Pesszimista ember azt mondja erre: elég rossz arány, de lehetett volna rosszabb is, ha mind a tízen hálátlanok. Optimista ember örül az egy hálásnak, mert ő egyedül is képes feledtetni vele a kilenc hálátlanságát. Így örül Jézus is.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Istenem, minden a végtelen jóságodból és szeretetedből származik, ezért mindenért hálát adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó képességeimért és gyengeségeimért. Hálás vagyok az örömért és a szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzeteiért. Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz. Uram, taníts meg hálásnak lenni! Taníts meg észrevenni a legkisebb dolgokat is az életben, akár tőled, akár embertársaimtól kaptam azokat! Taníts meg arra, hogy köszönetemet és hálámat mindig kifejezzem!
https://evangelium.katolikus.hu
Kommentáld!