2021. április 6. – Kedd

Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” – vagyis Mester. „Ne tartóztass! – felelte Jézus. – Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent.

Jn 20,11-18

Elmélkedés:

Mária Magdolna feltétlen és osztatlan szeretetéről, az élet és halál határvonalát is átlépő ragaszkodásról szól a mai evangélium. Ez a szeretet és ragaszkodás jellemezte őt korábban is, és most, az Úr halála után is ugyanezek az érzések vannak benne. Szíve nem talál nyugalmat és békét egy olyan világban, ahol nincs jelen az Úr. Nem akar beletörődni abba, hogy örökre elszakadt az Úr szeretetétől. Ezért indul a sírhoz, az immár halott Krisztus teste közelében szeretne lenni, mert azt reméli, hogy itt talán nyugalomra lel fájó szíve. János evangélista ezen a helyen úgy írja le őt, mint aki egyedül van a maga fájdalmában. Magányosan áll és sír. Úgy érzi, hogy minden elveszett számára annak távozásával, halálával, akit szeretett.

Hányszor vagyunk hasonló helyzetben életünk során! Amikor elvesztünk valakit szeretteink közül és ránk tör a fájdalom. Amikor az emberi szavak és az emberek jelenléte nem jelent számunkra vigasztalást. Az ilyen élethelyzetekben ne feledjük: Mária Magdolna a fájdalom napjaiban, a magány óráiban találkozott a feltámadt Krisztussal és ez a találkozás egy új világba vezette át, az öröm és a hit világába. Mária Magdolna személyében felfedezhetjük, hogy mi az, ami igazán értékes Krisztus számára: a szeretet, a szolgálatkészség, az engedelmesség. Ezek a tulajdonságok vezetnek minket is a feltámadt Úrhoz. © Horváth István Sándor

Imádság:

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A te feltámasztásod a halálból a mennyei Atya cselekedete. Ő ajándékozott neked új életet. Még a halál, önként és engedelmességből vállalt kereszthalálod sem szakíthatott el téged Atyádtól. A kereszten átélted a tőle való elszakítottságot, feltámadásod pillanatában pedig átélted, hogy újra együtt vagy az Atyával. Hisszük, hogy az Atyának hatalma van ahhoz, hogy minket is feltámasszon majd a halálból, mert azt szeretné, hogy örökké vele éljünk. Tégy minket a feltámadás tanújává és hirdetőjévé!

Ámen