2019. november 7. – Csütörtök

Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.”

Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.” Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.

Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.” Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”

Lk 15,1-10

Elmélkedés:

Két példabeszédet olvasunk a mai evangéliumban, amelyek Isten irgalmasságát, ember felé forduló nagy szeretetét mutatják be. Az első az elveszett bárányról szól, amelynek keresésére indul a pásztor, a második az elveszett pénzről, amit a háziasszony keres. Lukács evangéliumában egy harmadik történet is tartozik a sorozathoz, mégpedig a tékozló fiúról szóló példabeszéd, amelynek témája szintén az isteni irgalmasság, megbocsátás.

Az első példabeszéd nem tér ki arra, hogy a pásztor a saját bárányaira vigyázott-e vagy urának, gazdájának állataira. A lényeg, hogy felelősséggel végezte munkáját, odafigyelt valamennyi bárányra. A szokás szerint este, amikor az akolba tereli az állatokat, a pásztor megszámolja, hogy valamennyi bárány megvan-e. Jézus példázata azzal a pillanattal kezdődik, amikor a számolásnál, az ellenőrzésnél a pásztor észreveszi, hogy egy bárány hiányzik. Miután a biztonságot nyújtó akolba terelte a nyájat, elindul, hogy megkeresse az egy elveszettet. Tudja, hogy a bárány nem talál vissza a maga erejéből a nyájhoz, és a pusztaságban elpusztulna. A pásztor addig megy, amíg meg nem találja az elveszettet. Nagyon életszerű az a mozzanat, hogy a kifáradt, legyengült állatot a pásztor a vállára veszi és viszi vissza. Az már kevésbé jellemző a pásztoréletre, hogy a megtalálás örömére ünnepséget tartanak, mert akkor elég gyakran lehetne ilyen ünnepet rendezni. Ez a mozzanat inkább a hasonlat mondanivalójára utal: Isten az, aki keresi az elveszetteket, a bűnösöket, hogy visszavezesse őket szeretetközösségébe. Minden megtérés, minden alkalom, amikor az isteni irgalom megérinti az embert, nagy örömöt jelent Isten számára.

© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! A te tanításod jó magként, tiszta búzaként hull a szívünkbe. Nem haszontalan gyomnövény, amit ki kellene irtani. Miközben te az üdvösség tanításának jó magját veted el szívünkbe, a sátán a hazugság, a megtévesztés magjait igyekszik belénk ültetni. Adj nekünk bölcsességet, hogy meg tudjuk különböztetni a jót és a rosszat! Adj nekünk okosságot, hogy ne essünk a gonosz lélek csapdájába, aki a rosszat jónak tünteti fel, és nem engedi, hogy a dolgok mélyén észrevegyük a rossz szándékot, a helytelen célt. Az örömhír, az üdvözítő üzenet a feltámadás örömében születik meg. Tanításodat akkor értjük meg és valósítjuk meg, ha meghalunk a bűnnek és új életre támadunk Istenben.

https://evangelium.katolikus.hu/