Samárián kellett pedig átmennie Jézusnak, és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek.  Ott volt Jákób forrása. Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt.  Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: "Adj innom!" Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.  A samáriai asszony ezt mondta: "Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?" Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal.  Jézus így válaszolt: "Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet."  Az asszony így szólt hozzá: "Uram, merítő edényed sincs, a kút is mély: honnan vennéd az élő vizet?  Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?"  Jézus így válaszolt neki: "Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne."

Jn 4,4-14.

ÖRÖMRE FORDUL

Ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, azt vegyétek figyelembe! (Fil 4,8)

Úgy nőttem fel, hogy sokat hallottam, sőt kívülről tanultam Isten igéjét, mégis nagyon vágyakoztam arra az örömre, amelyről a Biblia ír. Elhittem mindazt, amit a családomban és a gyülekezetben tanítottak, szívemben mégis ürességet éreztem. 

Irigyeltem az újjászületett embereket, amikor arról beszéltek, hogyan találták meg Jézust. Úgy gondoltam: arra vagyok kárhoztatva, hogy hiába keresem a Krisztus által felkínált felüdülést. Meg sem mertem hangosan fogalmazni ezt a kérdést. A bibliakörben sem kaptam választ. Sokat imádkoztam azért, hogy én is betöltekezhessek azzal az élő vízzel, melyről Jézus beszélt a samáriai asszonynak. 

Az egyik vasárnap délelőtti igehirdetésben azután megkaptam a választ. "Vegyétek számba azokat az ajándékokat, melyeket Isten kegyelemből ad nekünk naponta!" - mondta a lelkészünk. "Hálaadással és dicsőítéssel emlegessétek Isten előtt!" Először csak lassan nyílt meg előttem ez a válasz. Elkezdtem megköszönni Istennek a csodálatos teremtettséget: a kék eget, de a szürke fellegeket is. Minden nap egyre több ajándékát fedeztem fel. A kereső, önmarcangoló imáim átalakultak hálaadó imádságokká.

Imádság: : Istenünk, köszönjük áldásaidat életünkben. Segíts, hogy szívünk mindig megteljen hálaadással. Ámen.

A hálaadás egyre mélyebb örömöt szerez. 

Ruth Willerth (New York, USA)