Róma. 1, 7.

Kegyelem: egyetlen szó csupán, mégis olyan óriási értéket hordoz, melynek nagyságát, kifejezni is alig lehet. De miről is van szó? Arról, hogy a bűnbeesett emberiség, - kegyelemből – felmentést kap, bűnei miatt, a rá váró halálos ítélet alól!

Ámde ez a felmentő kegyelem, nem jelenti azt, hogy az elkövetett bűn, nem nyeri el, méltó büntetését?

A bűnös nép, halálosan vétkezett, az igazságos, bűnt gyűlölő Isten ellen! Ezért, elkövetett bűnei miatt, halállal kell lakolnia!

Isten azonban, nem csak igazságos, hanem irgalmas szívű Atya is, így szánó szeretettel tekintett le, a Sátán által becsapott és félrevezetett emberre.

Megesett a szíve rajta, hiszen nem tudta kiszabadítani magát, a rá váró halálos ítélet alól!

És ekkor válik kimondhatatlanul naggyá, a „Kegyelem” szó!

Nos, ezzel a drága szóval kezdődnek Pál apostol szavai, a Római gyülekezethez írt levelében: az első fejezet, 7-ik versének második felében: „Kegyelem néktek és békesség, Istentől a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól”

Valahányszor hallom ezeket az üdvözlő szavakat, templomunk szószékéről, mindig mélyen meghajtom a fejem. Mert úgy látom magamat Isten előtt, mint egy halálra ítélt, és kegyelemre szoruló bűnöst ülni, a vádlottak padján! A többi halálra ítélt és kegyelemre szoruló bűnös között. Aki felett a Bíró, a megérdemelt halálos ítélet helyett, a bűnösöknek: felmentő kegyelmet hirdet!

Lehet, hogy még sokan nem tudják, hogy ez a bűnösöknek felkínált ingyen való kegyelem, a kegyelmet hirdető Bíró, vagyis Isten, ártatlan és bűntelen Fiának, Jézus Krisztusnak, drága bűntörlő vérébe és életébe került! Mert az elkövetett bűnt, nem lehetett könnyelműen eltussolni, Az elkövetett halálos bűnt, halálos büntetés követte!

A szent és igazságos Isten, megkövetelte azt! A büntetést pedig, iszonyata miatt, Isten, jóságosan eltakarta szemeink elől. De a Biblia: hiteles tudósítást ad, a véres esemény, minden mozzanatáról. Az ehhez hasonló gyászos események, mélyen megrendítettek engem, különösen fiatal koromban. Ha néha, gyászmenettel találkoztam, mindig elérzékenyültem, még el is sírtam magam.

Bizonyos, hogy a Golgotai véres eseményeket, nem tudtam volna végignézni. Akik azt, közömbös arccal végig tudták nézni, nem tudom, mi lehetett a szívük helyén. Ha mélyen belegondolunk, bűn miatt megromlott embervilágunkba, akkor, lakott földünket, egy óriási tárgyalóteremhez hasonlíthatnánk. A tárgyaló terem, tele van, bűn miatti, halálra ítélt bűnrabokkal.

Az ítélőszékben pedig, csak az ítélő Bíró ül. A tárgyalóteremben, halálos csend van. A bűnrabok, igazságos és jogos, büntetésüket várják. De mire, kegyelemért esedeznének hozzá, a Bíró megelőzi őket, és ajkáról elhangzik, a leghatalmasabb és legcsodálatosabb szó: „Kegyelem néktek” És a bűnrabok halálos félelme, egyszerre örömkiáltássá, és könnyes hálaadássá változik! Miért?

Azért mert, a Bíró ajkáról elhangzott: a kegyelem és a bűnbocsánat! Azonban ezt a kegyelmet és bűnbocsánatot megelőzte, egy szívrendítő és megható, áldozatos esemény, a Golgota halmán! Midőn a mi méltó büntetésünket, az ítélő Bíró, egyetlen szent Fia, Jézus Krisztus, önként vállalta magára!

Vajon mi, fel tudjuk fogni, parányi értelmünkkel, hogy ez az önkéntes áldozatvállalás, mit jelenthetett, Istennek és bűntelen Fiának? Le tudott mondani rövid időre, mennyei dicsőségéről, és testünkhöz hasonló testben, csecsemőként lépett be, ebbe az általa teremtett és bűn által megrontott világba! És Ő, az egyetlen bűntelen igaz ember, kivette részét, az emberi nyomorúságból, sokkal hatványozottabban, mint mi, Sátán által elcsábított bűnrabok. Sorsközösséget vállalt velünk, bűnösökkel, a bűnt kivéve.

Mennyire fájhatott a szíve, látva, bűnökben való vergődésünket. Tiszta, szent élete, mennyire iszonyodott, a bűntől. Milyen nagy teher lehetett számára, tanítványai gyakori értetlensége. Nem csoda, ha egy alkalommal, így fakadt ki: „Meddig szenvedlek még titeket” Bizonyos, hogy Jézus számára, minden elmúló nap, szenvedést jelentett! Még ha az, nem is volt látható arcán. Hiszen, testé válásától, testi haláláig, nyomában loholt, ős ellensége a Sátán. Aki jól tudta, hogyan kell borsot törni, riválisának orra alá. Bérencei, fullajtárjai, folyamatosan, figyelték Jézust, és minden kínálkozó pillanatot megragadtak, a vádolásra, rágalmazásra.

Pedig Jézus, nem adott okot erre. Ő, senkit sem ítélt el. Ő, nem azért jött le közénk, hogy ítélkezzen felettünk, hanem, hogy meghaljon értünk és helyettünk! Isten pedig, az ítélő Bíró, Fia váltságáért, értünk hozott véres áldozatáért, hirdetheti nekünk, bűnösöknek még ma is, a kegyelmet és bűnbocsánatot! Nem tudom: keresztyén embertársaim, mennyire veszik komolyan, a szószékről elhangzó kegyelemhirdetést. Lehetséges, hogy sokan már úgy megszokták, a „kegyelem” szót, hogy az már, nem is érinti szívüket érzékenyen.

Nem tudják, vagy talán, nem is akarják tudni, hogy a „kegyelem” szó, a halálos ítélet alól való, felmentést jelenti számukra! Szomorú, hogy a bűnmiatti önvádolás, sokakban: annyira felszínessé vált, hogy bűneikkel szemben, már nem is éreznek bűnbánatot. Megkeményedtek, bűneikkel szemben.

Gondoljunk Jézusra, aki könnyekre fakadt, fővárosa és népe felett: „Hányszor akartalak összegyűjteni, de ti: nem akartátok” Mert aki nem akar megváltozni, azon nem lehet segíteni! Pál apostol ajkán, a „kegyelem” szó, már közel kétezer éve hangzott el. De még ma is érvényes és olyan friss, mintha csak nemrég hangzott volna el.

Bárcsak minél több keresztyén ember döbbenne rá, hogy Isten bűnbocsátó kegyelme, azért érvényes még ma is, hogy aki azt hittel elfogadja, megragadja, „El ne vesszen, hanem örök élete legyen” Mégis, olyan sok az ellenvetés, milyen sokan hangoztatják: ők nem bűnösök, becsületesen élnek, templomba járnak, jótékonykodnak, nem lopnak, nem ölnek. De nem gondolnak arra, hogy gondolatbeli bűnök is vannak. Egy rossz irányú szempillantás is bűn, Isten előtt!

Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy az Édenkerten kívül született emberek közül, nincs olyan ember, aki ne vétkezett volna Isten ellen! Hiszen bűneink szakítottak el minket, Istenünktől! És Fiának önként vállalt áldozata, állította helyre, ezt a megszakadt kapcsolatot!

Mert az ember, Édenben: tiltás ellenére vétkezett, így a következményekért is, felelnie kellett! Mi volt a bűn elkövetése miatti következmény? Kitiltás az Édenkertből, a bűn miatt, megátkozott földre! Az, az egyetlen mozdulat, mely a tiltott fáról gyümölcsöt tépett, olyan nagy bűnlavinát zúdított az emberre, mely örökre eltemette volna őt!

A bűntelen, tisztaarcú ember, a bűn elkövetése folytán, haragos, gyűlölködő, és sátáni arcúvá torzult. És ezt a torz arcot viselte volna örökké, ha Krisztus nem könyörült volna meg rajta, és nem váltotta volna ki őt, a Sátán uralma alól!

A számunkra felállított halálos tőr, drága Megváltónkat sújtotta halálra helyettünk, a Golgotán!

Hát ezért, hangozhat felénk, a templomi szószékről, hétről – hétre: a drága felmentő Bírói ítélet: „Kegyelem néktek és békesség”.

Írta: Pecznyík Pál 2014-ben.