Amikor pedig megtudta Jézus, hogy a farizeusok meghallották, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János -  bár maga Jézus nem keresztelt, hanem a tanítványai - ,  elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába.  Samárián kellett pedig átmennie,  és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek.  Ott volt Jákób forrása. Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt. Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: "Adj innom!"  anítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.  A samáriai asszony ezt mondta: "Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?" Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal.  Jézus így válaszolt: "Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet."  Az asszony így szólt hozzá: "Uram, merítő edényed sincs, a kút is mély: honnan vennéd az élő vizet?  Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?"  Jézus így válaszolt neki: "Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik,  de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne."  Az asszony erre ezt mondta: "Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni."

Jn 4,1-15.

TÚLCSORDULÁS

Aki mást felüdít, maga is felüdül.

(Péld 11,25)

Kedvenc gyermekkori emlékem, amikor nagymamához mentünk falura az unokatestvéreimmel játszani. A kéziszivattyú a ház előtti kertben teljesen lenyűgözött mindnyájunkat. A szivattyúra mi gyerekek játékként tekintettünk, és azon versengtünk, hogy teletölthessük a vödröket. A felnőttek boldogok voltak, hogy ezt a feladatot helyettük elvégezzük. Nem engedték, hogy a vízben játsszunk, de mi csordultig töltöttük a vödröket, hogy a víz olykor "véletlenül" ránk fröccsenjen. Ez különösen csodás volt a forró, fülledt napokon. 

Nemrégiben a Péld 11,25-ön elmélkedtem, felidézve gyermekkori emlékeimet. Kezdtem megérteni, hogy megkaphatják mások is Isten szeretetének és kegyelmének ajándékát az "örök életre buzgó vízen" keresztül, amely a velünk való kapcsolat közben árad feléjük. Ahogy mi gyermekek csordulásig töltöttük a vödröket, úgy engedjük Krisztusnak, hogy élő vizével betöltsön bennünket, és felfrissíthessünk másokat. Ha megosztjuk reményünket, cserébe bátorítást kapunk, és Isten áldásai áradnak ránk. Imaéletünk is mélyül, ha közbenjárunk másokért. 

Figyelmesen körülnézve, észrevesszük azokat, akiknek szükségük van a Krisztus által kínált élő vízre.

Imádság: : Krisztusunk, tölts be minket élő vízzel, hogy megáldhassunk másokat a te nevedben. Ámen.

Kit frissíthetek fel ma az élő vízzel? 

Rachel Rhodes (Missouri, USA)