Ekkor előállt egy törvénytudó, hogy megkísértse Jézust, és ezt kérdezte: "Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" Ő pedig ezt mondta neki: "Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?"  Ő pedig így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat."  Jézus ezt mondta neki: "Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz."  Ő viszont igazolni akarta magát, és megkérdezte Jézustól: "De ki a felebarátom?"  Válaszul Jézus ezt mondta neki: "Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek.  Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte.  Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte.  Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta.  Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked.  Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?"  Ő így felelt: "Az, aki irgalmas volt hozzá." Jézus erre ezt mondta neki: "Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj."

Lk 10,25-37.

VÁLASZOLNI A HÍVÁSRA

"Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?" Ő így felelt: "Az, aki irgalmas volt hozzá." Jézus erre ezt mondta neki: "Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj." (Lk 10,36-37)

Gyerekkoromban szombatonként bejártam apám cégébe portásként dolgozni. 12 éves lehettem, amikor egy késő délután fáradtan indultunk haza. Amint az autóhoz igyekeztünk, egy idősebb férfira lettünk figyelmesek, aki az út túloldalán elcsúszott a jégen. Apámmal habozás nélkül átvágtunk az úton, és talpra segítettük a férfit. Eszméleténél volt, de fölrepedt az orra, és horzsolt sebekből vérzett. Segítettünk hazajutni csöppnyi lakásába, majd ott töltöttünk vele egy órát, miközben kitisztítottuk a sebeit, bekötöztük az orrát. Meghallgattuk, milyen magányosnak és elkeseredettnek érzi magát. Most, 50-es éveimben, gyakran visszagondolok erre az esetre, és arra, milyen jó érzés volt egy szenvedőt vigasztalni. 

Isten arra hív minket, hogy éljünk a kínálkozó alkalommal, amikor kimutathatjuk szeretetünket és együttérzésünket a szükségben levők felé. Amit apámtól tanultam, javarészt a kemény munka és céljaink fegyelmezett megvalósítása. De azon a napon megtanított, milyen fontos, hogy el tudjunk térni eredeti terveinktől, és segítsünk egy rászorulón.

Imádság: : Atyánk, segíts, hogy napi rutinunk között is meghalljuk a szenvedőt, és közvetítsük felé szeretetedet. Ámen.

Lehet, hogy a legfontosabb feladat, amit Isten ma ránk bízott, nem volt mára betervezve. 

Joe Green (Minnesota, USA)