Két Ádám!
Amilyen messze van, nagy égtől a tenger,
oly messze sodródott Istentől, az ember!
Ádám nem hallgatott, Isten szent szavára,
így végbe ment a bűn, szíve fájdalmára.
Megnyílt testi szemük, ruha nem volt rajtuk,
egymást pőrén látva, elpirult az arcuk.
Szégyen és félelem, szívüket járta át,
fügefalevélből fontak lenge ruhát.
Miként rossz gyermekek, bokrok mögé bújtak,
féltek színe elé kerülni, az Úrnak!
Uruk bár édenből, kikergette őket,
de nem hagyta veszni, a bűnt kedvelőket.
Földi életüknek, halál vetett véget,
hogy, a bűn: örökké, ne vádolja őket.
.
Isten szent Fia volt, a második Ádám,
megesett a szíve, bűnhordozók láttán.
Világ Teremtője, elhagyta a mennyet,
helyettünk: kiitta, a bűnnel telt kelyhet!
Kereszten halt értünk, megfosztva ruhától,
így mentett meg minket, az örök haláltól!
Bár sajtolna könnyet, szemünkből a bánat,
hűtlenül elhagytuk, az atyai házat!
Kegyelemből: Isten, gyermekei lettünk,
csodás módon megnyílt, mennykapu felettünk!
Hulljunk bűnbánattal térdre, Atyánk előtt,
s újjászületetten áldjuk, imádjuk Őt! ÁMEN
-Pecznyík Pál verse-
Kommentáld!