Széllyes Sándor: SZÉKELY KARÁCSONY
Hóba temetkezett csíki havasokon,
Áron – egymagában – fenn a Madarason
– Uram, – fohászkodik – Fiad megszületett,
Karácsony este van… Hogyha megteheted,
Te, aki rendezed ezt a nagyvilágot,
Jutass nekünk is egy kicsi boldogságot.
– Hallottalak, Áron, de nem mondtad kinek?
– A népemnek, Uram, szegény székelyeknek.
Az Úr kicsit hallgat, majd így szól: Áron!
Jókedvemben kaptál… legyen úgy… nem bánom.
De még mielőtt a kérést teljesítem,
Valamit meg kéne magyarázni nekem:
Én a székelyekről hallottam eleget,
Mondtak már rólatok hideget, meleget…
Tudom – hívők vagytok –, sokat imádkoztok,
De szidásomban is világelsők vagytok.
Hallom, magatokat székelynek valljátok,
S kiválasztott népem neveit hordjátok:
Áron, Ábel, Mózes, Dániel és Dávid,
Az egész Biblia – egész Ábrahámig…
Ha jól meggondolom, szinte már úgy vélem,
Hogy Csicsó – Názáreth, s Ditró – Jeruzsálem.
Aztán – ha jól értem – magyar a beszéded,
S mégis a székelyek boldogságát kéred…
Miféle náció, ha a nyelve magyar?
– Ó, Uram, – szólt Áron – a székely is magyar,
Csak egy kicsivel több.
Úgy legalább három vagy négy fokkal.
Ott állt a sok fenyő keményen, vigyázban,
Gyertyák pislákoltak ezer csíki házban,
Megkondult Csíksomlyó máriás harangja,
S szelíd korholással szólott az Úr hangja:
– Jól van, Áron fiam, és most tartsunk rendet:
Ez a „kicsivel több” megmagyaráz mindent.
Én megértettelek, és most érts meg te is:
Kicsivel ezért több a szenvedésetek is.
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=4xdDK7hdDrM
Kommentáld!