Némely embernek olyan kisugárzása van, amely reményt és bátorítást ad másoknak a sietős és gyakorta nehéz hétköznapok forgatagában. Miért tudnak ők ilyen sokat adni?

Feszülten sietek a járdán. A metrómegálló még párszáz méterre van. Délután 4 óra van, éppen hazafelé tartok. Emberek tömege özönlik le a megállóhoz.

Világos, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki próbál hazajutni. Egy szemlélődő járókelő valószínűleg kissé ingerültnek vagy a legjobb esetben nagyon elszántnak látna, ahogy utat török sietősen a tömegen keresztül. De mit érdekel engem? Csak haza szeretnék jutni.

A lámpa zöldre vált, átmegyek az utcán. Ekkor a fák lombjainak árnyékában megpillantok egy mosolytól ragyogó ismerős arcot. Váltunk néhány szót, aztán további szép napot kívánunk egymásnak, és továbbsietek, hogy elérjem a vonatom.

A vonat kigördül az állomásról. Ülök a sok piros kocsi egyikében, most van időm gondolkodni. Mit is éltem át most éppen? Miért van az, hogy néhány ember annyira tisztán „ragyog”? Tűnődöm azon, mitől van az, hogy egyes emberek mindig készek egy mosolyra, amikor a másiknak arra szüksége van. Miért van az, hogy némelyek olyan sokat tudnak adni?

Miért van az, hogy némelyek olyan sokat tudnak adni?

Ismerek embereket, akik sok terhet hordoztak – emberek, akik betegek lettek hirtelen és váratlanul.

Emberek, akik fiatalon haltak meg, nagyon fiatalon emberi számítás szerint. Ismerek embereket, akiknek minden okuk meglenne arra, hogy megkeseredettek, befelé fordultak vagy reményvesztettek legyenek. Hogy lehet az, hogy ezek az emberek még adni is tudnak nekem valamit? Mindenem megvan, amire szükségem van.

Egészséges vagyok és fiatal, olyan országban élek, ahol gyakorlatilag mindent megtehetek, amit csak akarok. Előttem az élet, szép jövő vár rám. Miért tudnak mégis ezek az emberek ilyen sokat adni?

Azt hiszem, tudom az okát. Ez azért van, mert ők Jézus követői lettek. Jézus tanítványai. Hiszik, hogy minden, ami történik velük, az a legjobb javukra van. (Róma 8,28.) Nem a napi, heti, havi vagy éves rövid távon. Hanem az örökkévalóság távlatában.

Megismerték Jézust mint lelkük menyasszonyát – valakit, aki gondot visel róluk. Ezért olyan életet szeretnének élni, ami Neki tetszik. Hogyan? Úgy, hogy tovább nem maguknak élnek, hanem Isten akaratát teszik meg itt a földön, ahogy az a mennyben is megvalósul.

Érdemes ezért élni? Jézus arra kér bennünket, hogy a világ világossága legyünk. Ismersz ilyen embereket? Embereket, akiknek mennyei kisugárzásuk van – akik világosságot jelentenek számodra? Adnak neked valami olyat, amit szeretnél megkapni?

Én ismerek ilyen embereket – és Isten kegyelme által kedvet kaptam arra, hogy én is ilyen életet éljek. Az a reménységem, hogy nekem is ilyen kisugárzásom lesz, hogy a járókelők, akik legutóbb csak egy ingerült diákot láttak, legközelebb ugyanazt a vonzóerőt érezzék, amit én is éreztem. Akkor nekem is lesz mit adnom.

Írta: Olav Kronstad