ISTEN RÁNK BÍZTA A VILÁGOT (a teremtést), hogy az ember művelje és őrizze, ehelyett azonban inkább kiraboljuk és tönkretesszük.
Írtjuk az erdőket, ezzel mérhetetlen kárt okozva önmagunknak, pusztítjuk az állat- és növényvilágot, mérgezzük a vizet és a levegőt, közben nem tudunk gátat vetni az éhezésnek és betegségeknek, nem tudunk véget vetni a háborúknak... Ha csak ezt látjuk, minden okunk megvan a kétségbeesésre.
Isten gyermekei is szenvednek. Nekik is ugyanannyi bajt okoz mindez, mint másoknak, és ők még a mások nyomorúsága miatt is szenvednek, együtt sírnak a sírókkal. Nekik azonban van reménységük. Tudják, hogy ez a világ elmúlik, de Isten készíti az új teremtést. Annak a zsengéi ők maguk is. Isten már elkezdte nagy helyreállító munkáját, s megígérte, hogy mindent újjátesz majd. Isten nem mondott le az ellene fellázadt világról.
Aki az új teremtés reménységével él, aki várja a megígért jövőt, túllát a jelen nyomorúságain, készül Jézus Krisztus dicsőséges második eljövetelére, annak ez már a jelen szenvedései közt is nyugalmat, derűt, biztonságot ad.
Ezért Isten gyermekei nem csüggednek el, hanem helytállnak a jelen feladatai között. Igyekeznek enyhíteni a szenvedéseket, és segíteni másokat is, hogy lássanak túl a sok nyomorúságon, higgyenek Jézusban. Nem ők akarják megváltani a világot, hanem a világ Megváltójára irányítják a figyelmet, s az ő megváltottjaiként igyekeznek élni. Bizonyosak abban, hogy Isten minden ígérete teljesedni fog.
Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk. (Róm 8,25)
/Cseri Kálmán/
Kapcsolódó bejegyzések:
HÁZASSÁGI KONFLIKTUSOK
ROSSZ HANGULATBAN
,, Kívánok Mindnyájuknak erőt, lelkesedést, szép Ádventi készülődést"
A GYÓGYULÁS ÚTJA