Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Aki ültet, és aki öntöz: egyek, és mindegyik majd a maga jutalmát kapja fáradozásához méltóan. Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.
1Kor 3,6-9.
MAGVETÉS
Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést. (1Kor 3,6)
Nagyon szeretek a kertben dolgozni. Csodálatba ejt, ahogy a piciny földbe vetett magok kikelnek és hatalmas növényekké válnak, aztán ízletes zöldségeket vagy csodálatos virágokat teremnek. A zöldségek az ételeim alapanyagaivá válnak, míg a virágok beragyogják a napunkat. Ha a kertben dolgozom, arra gondolok, micsoda bölcsesség az, amellyel Isten létrehozta a kicsiny magokat, hogy paradicsom, bab, uborka vagy zöldborsó teremjen. Az én munkám az, hogy előkészítsem a földet, és napos helyet biztosítsak a vetésnek. Ezután elvetem a magokat, és öntözöm őket, amikor szükséges. De "megnöveszteni" nem tudom a magot. Egyedül Isten képes arra, hogy növekedésnek indítsa a piciny magvakat.
A lelki életben mi is elvethetjük a hit magvait mások számára, amikor bizonyságot teszünk arról, amit Isten értünk tett. Ezt tehetjük a szeretet cselekedeteivel, vagy úgy, hogy továbbadjuk az evangélium örömüzenetét. Viszont nem mi fejezzük be a munkát, ahogy nem mi indítjuk növekedésnek és fejlődésnek a magvakat sem a kertben.
Ellenben a vetésben és az öntözésben lehetünk Isten munkatársai.
Imádság: Atyánk, hadd vessük el a szeretet magvait, hogy te elhozhasd a növekedést! Jézus nevében kérünk. Ámen.
Hogyan vethetném ma Isten szeretetének magvait?
Verner Guthrie (Alabama, USA)
Kommentáld!