„Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” Ef 4,22-24

Van a gépemen a szerkesztő programban egy ügyes kis eszköz, „Keresés – csere” a neve. A segítségével kijelölhetek egy szót, és kicserélhetem egy másikkal, egy megfelelőbbel, ami jobban illik a mondathoz.

Jóval elmúlt éjfél. Párod a volánnál. Mindenáron el akarjátok érni úti célotokat. Néha megbicsaklik a feje. Erőt vesz rajta a fáradtság, az álom. Te hol beszélsz hozzá, hol megszorítod a kezét, bekapcsolod a rádiót, vagy épp elkiáltod magad: Ébresztő!!!

Ha igazán szereted őt, ha fontos neked, ha nem vagy közömbös iránta, akkor bizony néha szükség van helyreigazításra, bátorításra, ébresztésre!

Apropó: helyreigazítás. Itt ugyanaz a szó szerepel, mint amikor a kificamodott vállat egy hirtelen rántással helyre teszik.

2020. október 30. – Péntek

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Az ott tartózkodók figyelték őt. Akkor eléje állt egy vízkóros ember. Jézus megkérdezte a törvénytudókat és farizeusokat: „Szabad-e szombaton gyógyítani? De azok nem válaszoltak. Erre ő megérintette a beteget, meggyógyította és elbocsátotta. Azután a jelenlevőkhöz fordult: „Ha valamelyiktek szamara vagy ökre szombaton kútba esik, nem húzza-e ki azonnal?” Azok semmit sem tudtak felelni neki.

Október, magyar reformátusságunk 500 év óta legjelesebb, legünnepélyesebb hónapja, ezért úgy gondolom a mai nap nem is foglalkozhatnánk kisebb személlyel, mint Méliusz Juhász Péterrel. Hiszen nem kevesebbet köszönhetünk neki, mint Magyar Református Egyházunkat.

 De ki is volt ő?

 1556-ban, 20 éves korában a wittenbergi egyetemen tanult, ahol hamar a diákság vezetője, széniora lett.

A 16. században elinduló reformáció végigsöpört Európán, és egyetlen országot sem hagyott érintetlenül. Sorra alakultak gyülekezetek, amik egy-egy vezéregyéniség köré csoportosulva keresték azt, hogyan fogalmazhatnák meg hitüket. Több országban a megújulási mozgalom a nemzeti gondolat és érzés megerősödésével kapcsolódott össze – egymás után kezdték el lefordítani a Szentírást az ország nyelvére.

Rendet teszünk a fejekben, és eláruljuk, pontosan miért és melyik napon tartják ezeket az ünnepeket.

 Október végén, november elején szinte tele van a Facebook az egyre divatosabb halloweeni jókívánságokkal.

 Ám az sem ritka, hogy a magyar hagyományok hívei kikelnek ezek ellen, mondván nekünk is van saját ünnepünk: a mindenszentek és halottak napja.

 Vita helyett mi inkább megpróbálunk rendet tenni a fejekben.

„Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm dicsérje szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled!” Zsolt 103,1-2

Rajtakaptam a szívemet, hogy a csüggedés gödre felé indult tavaszi szünetre. Pedig tengerparti pihenés várta velem és a családdal, de ő nem akart társulni hozzánk.

Egyik érzelmi és anyagi csapás jött a másik után.

Drága barátnőmről kiderült, a hasi fájdalmakat, az extrém fáradtságot, amit már egy éve érez, s aminek okát eddig nem sikerült diagnosztizálni, egy jókora rosszindulatú daganat okozza a petefészkén.

Sokáig kerestem, hogy tulajdonképpen mi a különbség a homo sapiens, az eszes ember és a homo christianus, a keresztyén ember között. Előadás-sorozatot is tartottam erről, amelynek a végén valaki megkért arra, hogy ne huszonhét igehirdetésben, hanem egy mondatban mondjam meg, mi a különbség? Mostanra már egyetlen szóval tudom érzékeltetni a különbséget; ez a szó: a HÁLA. 

Sok-sok ember haladt Jeruzsálem felé és ezek a vándorok, zarándokok találkoztak Jézussal, körülvették Őt és hallgatták Igéjét, egész nap.

“Bizonyságot teszek Isten és az ő szent angyalai előtt, hogy náladnál szebbet, okosabbat és akármi dicséretre méltóbb személyt nem láttam.” (Férje, I. Rákóczi György)

Szeretném leszögezni már az elején, hogy a világnak nagyon nagy szüksége van Margaret Thatcherökre, Jackie Kennedykre, Frida Kahlokra, meg Lorántffy Zsuzsannákra is.

Mondhatnád, hogy ezeknek a neveknek a világon semmi közük egymáshoz, és az utolsó név mérföldekkel kilóg, de elmondom, miben látom a közös pontjukat: nők, akik életük során többször is túlélték saját halálukat, s közben bájos mosollyal az arcukon intettek be az életnek, úgy halva meg, hogy közben kétség nélkül megnyerték a csatát.

A reformációnak sok arca van. Nem csak Luthert, Kálvint, Zwinglit, Knox Jánost, Melanchthont és más, nagy formátumú férfiakat adott akkor Isten a világnak, hanem nagyszerű nőket is.

Olyanokat, akik szívét megragadta az evangélium, s vagy egyedül lettek a reformáció tanainak hirdetői, terjesztői, vagy reformátor férjük oldalán végezték jelentős szolgálatukat.

Voltak, akik királyi trónus mellett lettek a hitújítás lelkes és kitartó támogatói.