Legyél önmmagad.

Ha nem vagy Önmagad
szabad sem vagy, a félelem irányítja az életedet és a kapcsolataidat,
a látszat fontosabb számodra, játszmákban élsz, elégedetlen vagy,
erõtlennek érzed magad, élõsködõvé válsz, borúlátásoddal fertõzöd a környezetedet,
energiát szívsz el a másik embertõl, befolyásolható, zsarolható vagy,
ködös a jövõképed, hitehagyott vagy, a céljaid szétfoszlanak, kudarcok érnek,
ítélkezõen viszonyulsz a világhoz, nem tudsz határozott döntéseket hozni,
hintázol a lehetõségek között, amíg mindegyik kicsúszik a kezedbõl,
sodródsz, másnak adod át az irányítást, függõségben élsz, sajnáltatod magad,
szeretetéhes vagy, de a feléd irányuló szeretetet nem tudod befogadni, a saját szeretetedet feltételekhez
kötöd, érdekeid és szükségleteid szerint születik meg vagy hamvad el benned az érzet,
a másik ember eszközzé válik számodra, pótszerekkel pótolod a valódi életet,
Istent nem érzed – legfeljebb tudod, hogy van.

Minden kedves klubtagnak áldásokban gazdag, boldog karácsonyt kívánok!

I.

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme sugna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

Sándor Ernő: Adventi hajnal

Alföldön, fákon zúzmara,
adventi hajnal zápora,
ezüst mezők, ezüst világ...
Szobánkban csend és béke van,
karácsonyt vár a kisfiam.

Ezüst mezők, ezüst világ,
ti visszatérő szent csodák,
ó, szép adventi hajnalok!
Lelkemben halkan zengenek
rég elfelejtett énekek.

Ó, szép adventi hajnalok,
Istent dicsérő angyalok,
bús tájon, íme, zeng a szó:
az éjszakának vége már,
megtartó Krisztus erre jár...

Bús tájon íme zeng a szó:
Istennel élni volna jó
az ég alatt, a föld felett,
s üdén, miként a kisfiam,
Jézusra várni boldogan.

 Túrmezei Erzsébet
KENYÉRNEK JÖTTÉL

Kenyérnek jöttél éhező világba,
világosságnak sötét éjszakába,
fényes hajnalnak, örök ragyogásnak,
vak zűrzavarban bizonyos tanácsnak.
Jöttél útnak, igazságnak, életnek,
s kicsiny gyermekként jászolba fektettek,
Jézus, Jézus!

Mért sínylődnénk hát éhezve, szegényen,
mért tévelyegnénk világtalan éjben
tanácstalanul és halálraváltan
és úttalanul a hazug világban,
amikor benned mindent megnyerhetünk,
kis jászlad elé odatérdelhetünk,
Jézus, Jézus!