„Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, és elvégezzem, amit rám bízott.” Jn 4,34

Ha szoktál nőknek tartott keresztény előadásokra járni, bizonyára már a könyöködön jön ki a szamariai asszony története. Minden oldaláról kielemezték már. Meg kell vallanom, ha meghallom egy konferencián, hogy valaki róla kezd beszélni, hajlamos vagyok kikapcsolni az agyamat, s trópusi tájakat képzelek magam elé, vagy a bevásárló listámhoz adok még hozzá egy-két szükséges dolgot.

-     Fél tizenegyig leszünk oda - szóltak be Krisztián szülei, amikor barátaik értük jöttek kocsival, hogy magukkal vigyék a bankettre. - Amíg oda leszünk, maradj itthon, és fejezd be a történelemdolgozatodat!

-     Nem mehetnék el egy kicsit az autóval? - kérdezte Krisztián. Az előző hónapban szerezte meg a jogosítványát. - Ööö..

„S a nekünk juttatott kegyelem szerint adományaink is különböznek: aki a prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki tanító, tanítson, aki a buzdítás ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségben, aki elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol, tegye jókedvvel.” 

Róm 12,6-8

Sokak szemében középszerű lány volt.

Az imádság lényege nem abban van, hogy Istenből óhajtunk valamit, hanem abban, hogy szívünket megnyitjuk Isten előtt. Beszélünk és állandóan érintkezünk Vele. (Sundar Sing)

Imádkozni nem annyit tesz, mint különböző dolgokat kérni Istentől, hanem Istent magát elnyerni, mint miden élet adóját. (Sundar Sing)

Az igazi imádság olyan, mint a postagalamb: okvetlenül Istenhez talál, mert onnan jött. (Sundar Sing)

Meg lehet tanulni az imádságot mint idegen nyelvet, de lehet úgy is imádkozni, ahogy a gyermek anyjával beszél.

2021. január 21. – Csütörtök

Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe. Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt.

„Amikor pedig a föld népe az ünnepnapokon az Úr elé megy: az, aki az északi kapun megy be, hogy imádkozzék, a déli kapun távozzék; aki pedig a déli kapun megy be, az északi kapun távozzék; ne térjen vissza ugyanazon az úton ahhoz a kapuhoz, amelyen bement, hanem átellenben menjen ki.”

(Ez 46:9)

Ahogy kinyitottam a szemem, éreztem, hogy ez is egy „olyan nap” lesz. Bizonyára ismeritek az érzést. Ezekre a napokra igaz, hogy „ha anya boldogtalan, mindenki boldogtalan”.

"bár Isten nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket, bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet."

Apostolok cselekedetei 14:17

2008 februárja volt. Feleségem és én együtt ebédeltünk egy szerb házaspárral egy mind a négyünk számára idegen országban. A beszélgetés kedélyesen indult, de aztán a férj gondolatai hamar a szerbiai eseményekre terelődtek.

„Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.”

Lk 15,20

A lányom a két barátnőjével és jómagam bepakoltunk az autóba, hogy felmenjünk a hegyekbe egy ottalvós csúszdázásra. Azt terveztük, hogy útközben felvesszük a fiamat is, aztán irány a hócsúszdapálya.

2021. január 20. – Szerda

Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult.

„Bizony, igaz az ÚR, igaz tetteket szeret; a becsületes emberek meglátják arcát.” (Zsolt 11,7)

A dicsőítés olyan szó, amit gyakran használunk, de ritkán éljük meg. Azt állítjuk, hogy minden vasárnap dicsőítő szolgálaton veszünk részt, de olyankor vajon tényleg találkozunk Istennel? Vagy csak egy szokásos vallási összejövetelen veszünk részt? Mikor sétáltál ki utoljára a templomból úgy, hogy egész lényedben megváltoztál Istennel való találkozásod hatására?