Nem mindig értem, mégis szeretem. Ha más is, ha sok mindenhez másképpen is viszonyul, sőt másképpen is cselekszik, mint én, akkor is.

 Ez az a mégis-szeret, amelyik nem tud elaludni haraggal (Ef 4,26).

 Amelyik megbocsátani is tud.

 Egy Éva mondta anyjának, miután férje bevallotta neki öt éven át húzódó, titkos utait:

 - Öt évig éltem egy rejtett hazugsággal körülvéve.

2021. február 13. – Szombat

Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre.

„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” 2Kor 5,17

Sérült.

Most már sérült volt a pillangó, aszimmetrikusan verdesett a szárnyával, amivel pár pillanata még légi táncot lejtett a templomkert pázsitja fölött.

Előbb nem a pillangó vonta magára a figyelmemet, ahogy sorban álltam, hogy átvegyem kisfiamat, Alecet, a sérült gyermekeknek szervezett napközis táborban. Előbb az autista fiúra figyeltem fel.

„Az Úr egész éjjel tartó erős keleti széllel visszaszorította a tengert és kiszárította.” 

2Móz 14,21

Úgy érzed, Isten nagyon, de nagyon messze van? Magányos vagy és szorongsz? Sötétnek tűnik az élet?

Volt idő, amikor mindezekre a kérdésekre igennel válaszoltam. Életem egy tragikus fordulata után félelem bénította meg a lelkemet. Isten nagyon távolinak tűnt, és teljesen egyedül éreztem magam.

Abban a sötét időszakban Isten ahhoz a történethez vezetett, amikor Izrael népe megszabadul az egyiptomi szolgaságból.

2021. február 12. – Péntek

Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre megnyílt a süket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt.

A házastársamra bizonyos dolgok, események másként hatnak, mint rám és az adott helyzetben, körülmények között másként is cselekszik, mint én cselekednék. Ez nem baj. Sőt: kiegészíti, kiegyenlíti, többszínűvé, gazdagabbá teszi a házasságot.

Ádám és Éva, nyári zápor után az ablaknál áll. Kinéznek a sötétedő alkonyatba. Szinte egyszerre szólalnak meg:

- Milyen sáros a kert - mondja Ádám.

Hogy ragyog az esthajnal csillag - jegyzi meg Éva.

Mindketten valóságot és igazságot láttak meg.

„Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Áldalak, amiért félelmetesen és csodálatosan megalkottál, és amiért csodálatos minden műved. Lelkem jól tudja ezt.” 

Zsolt 139,13-14 

Ismerem a szívszorító reménytelenséget, amit egy felbomló kapcsolat jelent. A csendet. A megvetést. Kemény szavakat. A gyengédség hiányát. Kérdéseket. Hogy nincsenek válaszok.

„Tanuljátok meg tehát, kedves testvéreim: Legyen minden ember készen a hallgatásra, de késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.” Jak 1,19

Pár napja, mikor Brooke beült a kocsiba tanítás után, nagyot sóhajtott. Az ilyen sóhajtás ezt szokta üzenni: „Valami bajom van, de ha nem kérdezel rá, magamtól nem mondom el.”

„Mi jó vagy rossz történt ma?” – kérdeztem közömbös hangon.

„Gyermekeim, ne szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valóságosan.” 

1Jn 3,18

Mikor a Chitwood család négy tagja leül a tévé elé, azon megy a huzavona, ki kaparinthatja meg nagymama régi foltvarrásos takaróját, hogy beleburkolózzon. A takaró kellemesen melegít, és felidézi nagymama szeretetét.

A gyakori használat nyomot hagyott a takarón: néhol elvékonyodott, egy-egy helyen a töltet is látszik, és kimoshatatlan pecsétek vannak rajta.

2021. február 11. – Csütörtök

Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír-föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj!